Melges 24 MVM Balaton Regatta Harmadik nap

2013.05.09 10:07

A vasárnapi nappal fejeződött be a hazai rendezésű Europa Kupa. Erre a napra már csak egy futam maradt. Az Audi Italian Team összetett győzelméhez nem férhetett kétség de az utolsó napon ők is tudtak hibázni, igaz csak egy aprót. A szél megint elkényeztette a versenyzőket és 3 - 4es erősségű nyugat délnyugati szélben kellett befejezni a versenyt. Az utosó futamot nagy örömünkre magyar nyerte nevezetesen Ian Ainsliék. Az elő kreutz végéhez együtt értek fel az Audival de hátszélben egy frissülésben jól időzített haulzolással sikerült megszökniük, és az itt megszerzett kis előnyüket a célig őrizni. A futam után mindenki gyorsan pakolt, majd kora délután a díjkiosztó is elkezdődött gyönyörű napsütésben.

A magyarokról érdemes még néhány szót ejteni. A versenyen összesen tíz magyar egység indult vagyis szinte a teljes magyar mezőny. Ebből három hajó indult overallban, amiből egy csak a lustaság és nem megfelelő adminisztrációja miatt került oda. A másik két egység hozta a papírformát és mind a ketten tízben végezte (Ainslie 3, Litkey Árpiék 7.). A harmadik magyar egység a Hód lett Bujáky Attila kormányzásával, ők a tizenegyedik helyen végeztek overallban és csak egy hellyel maradtak le a Corintian dobogóról de ebben a kategóriában volt futamgyőzelmük is. Reméljük a magyar mezőny folyamatosan fejlődik és a jövő évi Európabajnokságon már több magyar egység lesz a mezőny első felében. Összességében remek versenyt rendezett az MVM és az égiek is segítettek abban hogy a külfüldről idelátogatók jó emlékekkel térjenek haza. 

 

Végeredmény overall: https://melges24balaton.files.wordpress.com/2013/04/final-results.pdf

Végeredmény Corintian: https://melges24balaton.files.wordpress.com/2013/04/final-results-corinthian.pdf