Sió túra
A Sió csatornán való leereszkedés már régóta foglalkoztatott, de sajnos eddig egyszer sem sikerült megszervezni (időhiány vagy lustaság miatt). Idén már komolyabban vettük ezt a dolgot és a Húsvéti hétvégét szemeltük ki először, de sajnos nem sikerült kenut bérelni. Áprilisban végül találtunk egy hétvégét ahol kenu is és idő is volt az evezéshez. Talán pont az utolsó pillanatban indultunk el, mert hét elején már elzárták a zsilipet és nem sok víz maradt már a csatornában.
Utunkat szombat reggel vasutazással kezdtük Budapestről, majd Siófokra érkezve elindultunk a kikötő felé. Útközben kedves vitorlázó barátaink kis szívmelegítővel kínáltak minket, hogy nagyobb lendülettel indulhassunk el túrázni (ezúton is szeretnénk még egyszer megköszönni). Egy pár perces séta után leértünk a kikötőbe és a Vízügyi Sport Club tóparti strandjáról már kenuval haladtunk tovább csatorna felé. A vízirendőrség pontonja mellett sikerült kiszedni a kenut és innen kézi erővel átvinni a zsilipig. A csatorna partján a gát mellett vízre szálltunk és innen már csak 120 folyamkilométer választott el hőn áhított célunktól. A városon belüli szakaszon már igen alacsony volt a víz, és néha az evező tolla is akadt a mederbe. A következő kihívás a Kiliti bukógát volt, szerencsénkre volt még elég víz ahhoz, hogy egy kenu átcsússzon alacsonyabb vízállás esetén is. A bukógát azért tartogatott még meglepetéseket mivel a szélén haladtunk le, közel az oszlopokhoz amiből az egyik kellően elkorhadt példányt sikeresen ketté is hasítottuk a kenu orrával. A következő negyven folyamkilométeren az iszapos medren kívül egy két szomjas őzike és Ozora hangulatos látványa javította a hangulatunkat. A felső szakaszon nem volt túl nagy a sodrás, de így is kellemes 6 – 7 km / h –s sebességgel haladtunk lefele a csatornán. Lassan eltűntek a folyamkilóméter jelző kavicsok es mivel kedves barátom kicsit aggodalmaskodott merre is lehetünk próbál a helyi horgászoktól érdeklődni. Talán a "legpontosabb" választ ezen a szakaszon sikerült begyüjteni ahol egy kedves öreg bácsitól megtudtuk már csak 500 m a Kapos torkolata. 40 perc evezés után úgy gondoltuk a bácsi tévedett :) Tolnanémedit elérve a Kapos illetve az erős hátszél igencsak meggyorsította az utunkat így elég hamar beértünk Simontornyára. Itt a kikötés nem volt egy egyszerü feladat, de az sem hogy kisbarátom megértse, hogy egy kikötőkötelet nem ártana a kenu elejére kötni. Végül sikeresen partot értünk ( úgy hogy egy mocsáriteknős sem sérült) és sikerült feltölteni az erőteljesen megcsappant folyadékkészleteinket. Simontornya után némileg megváltozott a csatorna partja, itt már kicsit több fával, dúsabb növényzettel és meseszép horgászbódékkal gazdagodott a táj. A táv felét elhagyva ránk esteledett, így előbb – utóbb valamilyen szállást után kellett nézni. A Siópart nem igazán hemzseg kikötőkben és szállásokban így valamilyen természetes megoldást kellett találni. Választásunk végül a Sárszentlőrinci közúti híd „és környékére esett”. Itt szépen partra vonszoltuk a kenunkat és pihenés következett. Én a kenuban alvást választottam, de kisbarátom fedett térben sima padlón szeretett volna aludni, így ő a híd közvetlen vendégszeretetét élvezte. Sok bárányt nem kellett számolni este mert a tűző nap és a 66 km evezés gyorsan elaltatott. Reggel fél hét fele sikerült kelni és rövid pakolás után folytattuk utunkat dél felé. A csatorna ezen szakaszán már sokkal gazdagabb az élővilág, rengeteg vízimadarat és teknőst lehetett látni. A következő általunk nagyon várt helyszín a Sárvíz torkolata volt Sióagárdnál. Itt is hasonlókban reménykedtünk, mint a Kapos torkolatánál, hogy a sodrás kicsit felgyorsít minket, de valahogy végül ez nem így történt. Innen már nem kellett sokat evezni Szekszárdig, ahol végre láttunk egy úszópontont (amit eddig sehol a csatorna mentén) amit a helyi club kajakosai és kenusai használnak. A várost elhagyva a csatorna (szerintem) legszebb részére értünk a Gemenci Erdőbe értünk ahol az érintetlen természetben tehettünk meg jó pár kilométert a Keselyűsi zsilipig. Út közben érdekes képet mutatott a csatorna. Itt már horgésztak páran de azt érdekes volt megfigyelni, hogy a jobb parton csak indiánok a balon pedig csak sápadtarcuak horgásztak. Kisbarátomat itt is nagyon izgatták a km - ek így ezen a szakaszon is folyamatosan mindenkit meginterjuvolt arról mégis mennyire lehet a zsilip. Délután fél ötkor érkeztünk meg de a parti csapatainkat már Szekszárd magasságában riadóztattuk, hogy egyszerre érjünk Keselyűsre. Kikötés után kis séta és beszélgetés következett a biztonsági őrrel. Fél óra után parti csapataink érdeklődtek Bogyiszlón vagyunk e. Ez volt az a drámai pillanat amikor realizálódott, hogy ma nem fogunk korán hazaérni, ráadásul a parti csapat mobilkommunikációs eszközei energiahiányban is szenvedtek így tényleg csak a várakozás volt az egyetlen megoldás. Kettő és fél óra várakozás után már tudtunk is pakolni, illetve megtudtuk, hogy szó szerint Tolna és Baranya illetve Simontornya bejárása valamint egy defekt után sikerült megérkezni. Innen már nyugodtan haladtunk hazafelé. Az utolsó pár folyamkilométert most nem volt időnk már megtenni, de kis ízelítőt így kaptunk eme meseszép vidékből….