TP 52 Superseries Valencia 2012
Barcelona, Valencia TP 52 SuperSeries:
Na azt hiszem ez volt az az utazás aminek a programja elég sokat változott egy fél év alatt. Még 2011 - et írtunk, amikor volt egy olyan gondolatom, hogy a TP 52 es hajók Audi Med Cupját látnom KELL kicsi életemben. Ennek megfelelően kinéztem magamnak a Barcelonai időpontot és le is foglaltam a jegyemet. Decemberben olvastam a sajtóközleményt, hogy a Medcup mint olyan megszűnik. Ez volt az a pillanat, amikor azt mondtam, hogy végre idén egyszer pihenni is fogok. Egy hónappal az indulás előtt megint olvastam egy sajtóhírt miszerint nem Medcup néven és nem Barcelonában de lesz egy verseny TP 52 - eseknek Valenciában. Itt megint széles mosoly, hiszen Valencia három óra vonattal Barcelonából. Ezután már néztem is a vonatmenetrendet és az eseménynaptárt.......
...Hat óra és harminc egész perckor sikerült is felkelnem, ami már sejtette, hogy nem 100 % hogy el fogom érni a hét óra nulla nullakor induló Valenciai vonatom. Gyors pakolás után öt perc múlva már a metrón ültem, de így sem sikerült elérnem a vonatot....
...Már Valenciában beértem a Jachim Sorollára és itt az első utam a turista információig vezetett. Itt gyorsan szereztem egy használható Valencia térképet és az hombrétől megérdeklődtem, hogy jutok el leggyorsabban a Marina Juan Carlos I. nevű kikötőbe. Az emberke először az AC villageről kezdett el magyarázni, amit nem igazán értettem, de lassan rájöttem, hogy ez a két kikötő egy és ugyanaz. Végül gyors metrózás, villamosozás és egy kis futás után sikerült megérkeznem a kikötőbe. A késői ébredés és érkezés miatt már csak két Soto 40 – es volt bent a kikötőben, de már ők is indultak. A kikötőben még haladt ugyan ki egy TP 52 – es is de ezt már nem láttam közelről. Itt a sajtóközpontnál fotózgattam párat és ezután elindultam a móló vége felé. Itt is kattintottam néhányat és a teleével sikerült is egy két jó kép. A futamok nem voltak túl közel a parthoz, de a vásznak alapján lehetett tudni, hogy ki hogy áll. Egy ideig néztem a versenyt, majd napoztam egy kicsit és utána úgy gondoltam bejárom a kupafalut. Utoljára, amikor Valenciában jártam nem igazán volt így kiépítve a dolog, de ugye a kupa miatt létrehoztak itt egyet s mást. Maga a hely érdekes volt. Az nagyon tetszett a kikötőben, hogy minden csapat külön csarnokban és kikötőhelyen volt, valamint hogy a régi kikötői épületeket szépen rendbe hozták valószínű a kupának köszönhetően. A másik kicsit nyomasztó dolog pedig az volt a faluban vagy kikötőben, hogy ezeket a csodálatos lehetőségeket rejtő komplexumokat gyakorlatilag senki nem használja. Olyan volt mintha egy szellemvárosban sétálgatnék, ahová élő ember nem teszi be a lábát. Az üres raktárépületek oldalán ott volt még az összes csapat logója matricája, de élet itt bizony nem volt. Ennek ellenére ezt a kikötőt is szerettem volna látni, ami végül is sikerült.
....A futam végeztével az 52 –esek indultak el először a kikötőbe. Amíg beértek a kikötőbe elég sok képet készítettem róluk, majd miután mindegyik a kikötőn belül volt elindultam a kikötőhelyükhöz, hogy közelebbről is szemügyre vehessem őket. Először az épület teraszáról fotózgattam. Közben a Soto 40 – esek is elkezdtek megérkezni így több irányba is tudtam kattintgatni egyszerre. Érdekes volt nézni a profi vitorlázókat. Minden hajón azzal kezdték, hogy felhúztak egy embert a topra, aki végignézte az árbocon a stágolást, hogy a versenyen nem történt e vele valami. Ezután lemosták a sót a hajóról és a kötelekről, majd egy két shotot kifűztek és kiraktak száradni. Ezután mindenki leült a cockpitban és átbeszélték a versenyen történteket. Ezeket az eseményeket még a teraszról követtem nyomon, de lassan lesétáltam a stégre, hogy innen is csináljak néhány fotót. A verseny érdekessége volt még, hogy nem volt túl sok látogató. Lehet, hogy az Audi ezért szállt ki hivatalosan a Medcup – ból. Rajtam kívül kb. 10 – 15 ember lézengett a versenyzőkön és a családtagokon kívül. Én ennek kifejezetten örültem mert nem kellett tolongani, hogy tudjak normálisan fotózni úgy, hogy élő ember nem szól hozzám mit keresek itt. Érdekes volt ez, számomra azért mert a sorozatban azért a világ legjobb vitorlázói (Ed Baird, J. Schümann, Jordi Calafat) vitorláznak, de még sincs olyan médiajelenlét.....
Talán a verseny eredménye sem mellékes amint alant olvashattok